 |
| Katt a képre a forrásért! |
, hol ölelték egymást, hol verekedést imitáltak. Hirtelen nagyon kíváncsi lettem a képekre, amit a férfi a fényképezőgép mögött készített róluk. Miközben kattintgatott és a vaku újra és újra felvillant, fényárnyékokat járva a modellek arcán, a fotós különböző kedves szavakkal bátorította a lányokat. Olyan profinak tűnt az egész, mint a filmekben és a magazinokban. Teljesen elvarázsolt, tekintetemet végig a a három emberen tartottam, míg egy határozott női hang ki nem zökkentett gondolataim menetéből:
- Üdvözlöm a Mario's Photography stúdiójában! - a nő a harmincas évei elején járhatott, barna haját szoros kontyba kötötte, ami az egész kinézetét sokkal komolyabbra varázsolta. Vastag keretes szemüvege mögött tengerkék szeme mintha vádlóan mért volna végig. - Miben segíthetek?
- Öhm. Jó napot! - nyeltem egyet, majd próbáltam magabiztosnak tűnni. - Egy fotó sorozatot szeretnék készíttetni.
- Értem. Jöjjön, töltse ki a jelentkezési lapot!
Követtem az ismeretlen nőt, akinek alakja eltűnt a sötétkék kosztüm alatt. Egy kisebb szobába vezetett, ahol egy fém asztalon elém csúsztatott egy papírt.
- Kérem töltse ki! - majd egy tollat nyomott a kezembe.
Szememmel gyorsan átfutottam a papíron, majd felvéstem rá a nevemet, a születési dátumomat, telefonszámomat, e-mail címemet és az egyéb elérhetőségeimet. Ezután a hölgy megkért arra, hogy várjak, amíg a fotós végez és vele megbeszélem a részleteket, majd magamra hagyott a szobában. Míg vártam, tekintetemmel a képkeretekbe zárt fotókat nézegettem. Gyönyörűek voltak. Ezek a képek különböző növényekről és virágokról készültek, olyan közelről, hogy tisztán láttam a szirmokon a megcsillanó esőcseppeket. Egy másik képen egy méhecskét sikerült lefényképezni, rettentően közelről, tisztán látszottak a rovar ízelt lábai.
- Igen, gyönyörűek.
- Üljünk le - ajánlotta.
Helyet foglaltunk egymás előtt, így volt lehetőségem elidőzni a férfi arcán. Fiatal volt, ez kétségtelen. Sötétbarna szeme csillogott az életenergiától, orra pisze volt és kisfiús, körülötte halvány szeplők terültek el. Ajka felett kezdetleges borosta növekedett, ami talán az egyetlen dolog volt az arcán, mely valamelyt öregítette volna. Mogyoróbarna haja fésületlenül terült el a fején. Felismertem benne a fickót, aki pár perccel ezelőtt azt a két lányt fotózta. Egész aranyos volt.
- Szóval ... Cora Montgomery, igaz?
- Így van - bólintottam.
A fiú rám emelte bolondos tekintetét: - Az én nevem Mariano. Szeretném megismerni a modelleket a munka előtt, szóval feltennék pár kérdést. Persze, csak ha nem bánod!
- Csak nyugodtan.
- Hány éves vagy, Cora?
Kicsit furcsállottam, hogy nem érdeklődött afelől, hogy tegeződhetünk-e, de az igazat megvallva ez még tetszett is. Hirtelen öt évvel fiatalabbnak éreztem magam, ami különös bizsergéssel töltött el.
- Huszonöt.
- Van állandó munkahelye?
Szégyenemben és zavaromban elfordítottam a fejem és csak suttogva válaszoltam: - Nincs.
De a fiút nem érdekelte különösebben, tovább kérdezősködött:
- Mi a kedvenc virága?
- Fekete rózsa - erre a válaszra viszont egy pillanatra felkapta a fejét.
- Kedvenc vers?
- Gabriela Mistral-tól az Én nem vagyok egyedül.
Elmosolyodott, szája mellett pedig apró gödröcskék jelentek meg, majd tekintetét végérvényesen összefonta az enyémmel.
- Nos, milyen képekre gondoltál, Cora?
- Hát... a vőlegényemnek gondoltam őket ajándék gyanánt. Izé... nem mindennapi képekre gondoltam és úgy hallottam, hogy itt... - teljesen zavarba jöttem, azt hittem, elsüllyedek szégyenemben. - Hogy itt készíttethetőek ilyesfajta képek.
- Erotikus fotózásra gondoltál?
Lesütött szemmel bólintottam.
- Ezek a fotózások teljesen diszkrét módon zajlanak. A szobában csak ketten leszünk: te meg én. Viszont a ruhákat meg a sminket a stylistunk fogja előkészíteni, de utána ő magunkra hagy. Teljesen meztelen fotókat nem készítünk, csupán sejtelmeseket. Van valami kifogásod, Cora?
Valami furcsa volt abban, hogy folyton kimondta a nevemet: - Nincs! Az ég világon semmi. Az igazat megvallva, nem szeretnék túlságosan hiányos öltözetben lenni.
Mariano lassan felállt, kinyitott egy fém szekrényt, majd egy fényképalbumot vett elő és lerakta elém.
- Tessék csak!
Lassan lapozgatni kezdtem a kis könyvecskét. Rengeteg fotó volt benne, több bőrszínű, korú és testméretű nőről, de egy közös volt bennük. Érzékiek, sejtelmesek és vadítóak voltak. A háttér mindig más volt, de viszont tökéletesek az adott témához. A nők sminkjük, ruhájuk és hajuk hihetetlenül mutatósak voltak, igazi profi dolgozhatott rajtuk. Arckifejezésük kacér és pajzán volt, testhelyzetük egyáltalán nem tűnt beállítottnak és feszültnek, mintha csak a kamera elé születtek volna, oly természetesnek tűntek. Izgalomba jöttem a képek láttán, alig vártam, hogy neki álljuk a munkának, de rettegtem is, hogy talán az én felvételeim nem sikerülnek majd ilyen jól. Nem vagyok modell, sosem modellkedtem, nem tudok ennyire természetesnek tűnni és a ráadás, hogy sosem voltam egy fotogén alkat. Hirtelen azon kezdtem gondolkodni, hogy biztos jó ötlet volt bejönni ide.
- Tudom mire gondolsz - szólalt meg a fiú, aki végig engem nézett. - Ezek a nők egyszerű háztartásbeliek, egyetemisták, családanyák. Sosem voltak még fotózáson és ők is idegesek voltak. De megbíztak bennem, ezért tudtam ilyen csodás képeket készíteni róluk.
A fiú megkerülte az asztalt, majd elém lépett, én pedig lassan ráemeltem a tekintetemet. Ajka mosolyra fodrozódott, ismét megjelentek a kisfiús gödröcskéi, tekintetével pedig mintha a lelkembe látott volna: - Bízz bennem, s a képeim által leszel örökre szép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése