3. fejezet

Sziasztok Drágáim! :3

Ne haragudjatok, hogy kicsit később jelentkezem, de remélem, maradt még olyan, aki várta ezt a részt. Ebben a fejezetben sem lesz túlzott izgalom, inkább kicsit bevezetlek titeket Cora életébe. Remélem tetszeni fog! :3

Puszi,

Lana Tookes.

Marianoval megbeszéltük, hogy másnap már mehetek is a fotózásra, mire a gyomrom liftezni kezdett. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar sor kerül rá, de mivel a hétvégén van az évfordulónk Bryannel, ezért természetesen muszáj időben nekiállnunk. 

Megköszöntem a fiú segítségét, majd elhagytam a kis méretű stúdiót és leintettem egy taxit. Miközben a sárga autó a Bryannel kibérelt közös lakásunk felé vitt, gondolataim minduntalan elkalandoztak a fotózáson. 

Rettegtem. Idegességemben ajkaimat kezdtem harapdálni és ujjaimmal doboltam a térdemen, miközben kifelé tekintettem az ablakon. Újra és újra belegondoltam ebbe az új és számomra ismeretlen dologba és valahogy fel sem tudtam fogni, hogy tényleg bevállaltam. Nem ilyennek ismertem magam és biztos voltam benne, hogy senki más sem. Talán Jasmine sem gondolta komolyan, mikor átnyújtotta nekem azt a rózsaszín névjegykártyát. Azt hihette, hogy biztosan megfutamodom és rendelek valami ócska, szívecskés plüssöt, melyen egy "Szeretlek" felirat díszeleg. Tudtam, hogy Bryannek ez a megoldás is tetszett volna, de többre értékelem őt is és a kapcsolatunkat is. Nem utolsó sorban pedig már túl késő lett volna visszamondani. 

Mariano a rohamosan közeledő hétvégére tekintettel lemondott másik két fotózást, hogy a képeim időben meglegyenek. Nagyon kedves és inspiráló fiú. Mintha abban a kis, fehérre meszelt falu szobában pár percre megnyugtatott volna. Elhitette velem, hogy képes vagyok rá, de amint kiléptem az üzletből, elszállt a magabiztosságom. Nem tudtam volna megmondani, hogy Mariano hány éves lehet. Arca és mosolya olyan könnyed és ifjúnak tűnt, míg tekintete... mintha már rengeteg dolgot átélt volna, s bölcsesség csillogott benne. 

A taxi hirtelen megállt. Kifizettem a sofőrt, elköszöntem, majd felnéztem kis méretű, Bryannel közös házunkra. 

Aranyos, sárga falak tekintettek vissza rám, minden ablak mögött fehér, frissen mosott függönnyel, s a párkányon különböző színben pompázó cserepes virágokkal. A bejárati ajtó mogyoróbarna volt, előző héten festettük le. Hirtelen bevillant az a kép, mikor a férfi összekente az arcom a sötét festékkel, én pedig játékos bosszúból belekentem az ecsetet a ruhájába. Elmosolyodtam és boldogan léptem át a küszöbön. Egy földszintes, aprócska lakás volt, de nekünk bőven elég. Egyenlőre. Mindig is akartam gyerekeket, habár erről sosem beszéltem a vőlegényemnek, csak titkon reméltem, hogy ő is hasonló álmokat szövöget. 

Ledobtam a táskámat a cipőtartóra, majd készítettem magamnak és Bryannek egy kávét. Mindig iszik egyet munka után és sajnos egy szál cigit is elszív mellé. 

Miután megittam, a fürdőszoba felé vettem az irányt, majd elkezdtem engedni a porcelánkádba a forró vizet. Ledobtam magamról a ruháimat, majd vettem egy pillantást a tükörben rám tekintő önmagamra. Hosszú, enyhén göndör hajam kellemes hullott a vállamra és sejtelmesen eltakarta az idomaimat. Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem különböző pózokat felvenni a tükör előtt és elképzeltem, hogy milyen képek is fognak készülni majd rólam, de elég nevetségesnek bizonyultam. Csalódottan sóhajtottam, majd felhabosítottam a vizet a kedvenc cseresznyevirág illatú tusfürdőmmel és belevetettem magam a forró csodába. Hátradöntöttem a fejem, behunytam a szemem és hagytam, hogy a stressz kipárologjon belőlem. Megpróbáltam jó mélyre eltemetni egy kis időre a fotózással és a munkakeresésemmel kapcsolatos gondolataimat. Hatásosan megnyugtatott, úgy éreztem, hogy akár el is tudnék aludni. Meleg gőz szállt fel a kádból, ami lecsapódott a tükörre és az ablakra is. Olyan harmónia futott végig a testemen, hogy meg sem hallottam, mikor az ajtó mögül apróbb neszek csendültek fel. Az elmémet nem érdekelte semmilyen külső tényező. A zajok egyre hangosabbak lettek, lépések tompa hangja közeledett az ajtó felé, ami nem sokkal később lassan kinyílt. Ez a hang viszont már elérte az elmémet, melyben vészjelző kezdett harsogni.
Amilyen gyorsan csak tudtam, felültem a kádban és csupasz kezeimmel eltakartam magam. Szívem hevesen döngette a mellkasomat, de mikor megláttam a férfi barna, zselézett haját, huncutul csillogó, sötét szemét és borostás arcát, megnyugodtam. Bryan arcán széles vigyor terült el az arckifejezésem láttán.
- Tudtam, hogy meg fogsz ijedni.
Odalépett hozzám, majd térdre ereszkedett és rátámaszkodott a kád szélére. Arcunk csupán pár centire volt egymástól.
- Akkor miért nem kopogtál előtte?
Puszit nyomott az orromra: - Mert akkor nem láthattam volna ezt az ijedt arcod, te kis nyuszi!
Apró kacajt hallattam, majd egy egyszerű fejmozdulattal jeleztem a férfinak, hogy csatlakozzon hozzám. Bryan szó nélkül vetkőzni kezdett és év végig néztem, ahogyan kicsomagolja magát a kényelmetlennek tűnő öltönyből, ami pokolian jól állt neki. Egyrészt ezért is imádtam, hogy ügyvéd.
A férfi lassan beleült a kádba, ahol kicsit szűkösen voltunk, majd rögtön rám vetette magát. Fejét a vállamra helyezte, fészkelődött még egy kicsit, majd behunyta a szemét és halkan pihegni kezdett. Éreztem a férfi egész testét magamon.
- Hosszú napom volt.
Végigsimítottam széles hátán és majd megevett a fene. El akartam neki mondani, hogy mire készülök, de akkor oda a meglepetés. Ezért inkább csak csendben hozzábújtam és élveztem a pillanatot.